A történet:
Bobby emlékműve
Bobby gazdája egy John Gray nevezetű férfi, aki a Greyfriars nevű kerületben lakott a skóciai Edinburgh-ba, feleségével, Jess-el és fiával, úgy 1850 körül.
John bizony kemény földműves munkával kereste a napi betevőt, mi tagadás nem túl sikeresen.
Így aztán a 40. életéve környékén a mi Johnunk úgy döntött, hogy megreformálja szegényes életét, s csatlakozott a szerveződő helyi rendőrség tagjának. John aztán úgy gondolta, unalmas egyedül koptatni a macskaköves utcákat járőrözés közben, így 1856-ban magamellé vette Bobby-t, az éppen aktuális, Skye terrier fajtájú házőrzőjét.
A Skye Terrier közismerten bátor és hűséges kutya. Az Isle of Skye és a Hebridák nevű szigeteken tenyésztették ki őket, ahol vadászatra hasznáálták, vizen és földön egyaránt.
Járőrpárosuk naponta rótta a várost, és rendszeresen megszakították utjukat ugyanannál az étteremnél, nap mint nap., A párost jól ismerte az egész város, hozzátartoztak Edinburgh képéhez.
Az egyik kemény télen aztán, John egészsége megromlott, egyre nehezebben viselte a zord időjárást, s két évi közös szolgálat után, 1858 február 15-én John elhunyt tuberkolózisban.
John-t a városi köztemetőben temették el, s természetesen Bobby is ott volt a temetési felvonulááson.
A következő napokban látták az emberek, hogy Bobby, nem tud elszakadni a gazdájától, és minden percét John sírjánál tölti.
Bobby nem hagyta magát elcsábítani a sírtól, hiába próbálkozotak vele az emberek.
Végül aztán James Brown, az egyházi kertész és a temetőőr készítettek neki egy házikót, ez lett Bobby otthona a következő 14 évben.
Régi hagyomány Edinburgh-ban a déli 1 órás ágyúlövés, amelyet a várból adnak le, régi hősök emlékére. Bobby mindennap
ebben az időpontban elhagyta őrhelyét, ellátogatott abba a kifőzdébe ahol John-al is megáltak őrjárataik során. Ott a kifőzdés adott neki táplálékot, majd visszatért a sirhoz virrasztani.
Máskor, igaz ritkán, elment a várba, ahol egy Scott nevű őrmester egyszemélyben volt a helyőrség, s aki szinte remeteként élte életét.
Hogy mi történt John családjával ebben az időszakban, arról nincs emlék, az Edinburgh-i polgárok viselték gondját Bobby-nak.
Természetesen szárnyrakelt Bobby hűségének híre, az emberek felkerekedtek messzeföldön, hogy saját szemükkel lássák a legendás kutyát.
1867-ben egy új törvényt vezettek be, amely tevékenységhez és engedélyhez kötötte a kutyák tartását.
Bobby-nak nemvolt tulajdonosa, elaltatás várt rá.
Bobby híre azonban eljutott Sir William Chambers Lord-ig is, aki Edinburgh prépost-ja volt, meglátogatta a kis terriert, és úgy döntött, hogy örökbe fogadja és kifizeti az engedélyt Bobby élete végéig.
Bobby kapott egy réz nyakörvet felirattal, amely így szólt: “Greyfriars Bobby” 1867-től a prépost Úr védelme alatt áll.
Ez a nyakörv ma, a Museum of Edinburgh-ban, (Huntley Ház) van kiállítva a nevére gravírozott etetőtállal együtt.
Bobby 1872-ben, 16 évesen halt meg, gazdája sírja melett, miután John Gray halálát követően még 14 évig virrasztott. Tudni kell, egyházi szabályok szigorúan előirják kit lehet eltemetni a megszentelt temetőbe, így a kutya nem kerülhetett a gazdája mellé, így a temető egy eldugott zugába került.
1873-ban, Angelia Georgina Burdett-Coutts bárónő, a skót Kutyatartó Szövetség Női Bizottságának Elnöke (RSPCA) , és egy másik kutyabarát Bobby nyughelye fölé egy gránit szökőkutat emeltetett, amelynek a tetejére Bobby életnagyságú szobra került.
A szobor még mindig vonzza a látogatókat, ma is látható. A IV. George és Candlemaker Row találkozásánál lévő kifőzde is működik, Bobby életében a Traills Kávéház nevet viselte, melyet a tulajdonos Greyfriars Bobby Inn névre keresztelt át.
Greyfriars Bobby-t Edinburgh lakosai igen nagybecsben tartják, a város lakóinak a hűség és odaadás jelképe.
Sírját naponta friss virág ékesíti.
Fejfájánez áll: Greyfriars Bobby – Meghalt 1872 január 14-én, 16 éves korában – Hűsége, odaadása mindannyiunk számára legyen tanulság.
Ez a történet nagyon megfogott, megnéztük a filmet Antival és amikor itthon voltunk szabadnapon, megkerestük az Éttermet és a szobrot. Mint kiderült többször elmentünk előtte már busszal.
De azért lefotóztuk és szerintem nincs túrista aki ne keresné fel.
