2012. szeptember 20., csütörtök

Kezdetek, Indulás!

Sziasztok!

Ez a Blog azért jött létre, hogy elmondhassuk élményeinket, hírtelen jött új életünk változásait, élményeit, mindazoknak a barátoknak, ismerősöknek és ismeretleneknek is, akik szívesen tudnak, hallanak Rólunk:-)

2012.augusztusában jött a lehetőség, ötlet, hogy kezdjünk új életet Skóciában, azon belül Edinburgh-ban. Gyorsan, talán 3 hét sem volt, hogy fenekestől felfordult az életünk és tele izgalommal, reménnyel, bizakodással és elhatározással szeptember 6-án elindultunk az Új Élet felé:-)

Reggel 5.50-kor kigördült a vonat a Lőkösházi Vasútállomásról, Szolnokon átszállás és irány a Liszt Ferenc repülőtér. A Ferihegyi megállóban leszálltunk a vonatról, busszal mentünk ki a reptérre. Élveztünk minden percet, vártuk a felszállás pillanatát, de közben féltünk is kicsit. Izgatottak voltunk, na!!! Mégis csak az első repülés lesz/volt:-)

Volt több mint két óránk a beszállásig. Megmértük a csomagjainkat, szerencsére nem volt 22 kg-nál több, így megnyugodtunk. Hosszú volt a várakozás, én nagyon fáradt voltam. Alig aludtam, este 11-kor még csomagoltunk, és hajnal kettőkor keltem, mert megígértem az én kicsi fiamnak (aki csak egy fejjel magasabb nálam ) hogy még csinálok neki egy rizses csokit és egy somlóit. És mivel előző nap nem jutott rá idő, így éjjel kellet sütögetnem :-)))De elkészült!
Pillanatképek!







Eljött az idő, be check-oltunk és szintén várakoztunk. Aztán lassan eltelt az idő, eljött a beszállás pillanata. Boldogok voltunk, izgultunk, féltünk, nagyon jó érzés volt!!!!! 3 órás volt az út, de nem pihentünk, csak nézelődtünk és nézelődtünk :-)
Ezzel a géppel érkeztünk :-) Mi már a buszon voltunk, mielőtt bárki keresne a képen:-)

Anti megkérdeztem : mi lesz ha Balázs nem vár?
                                  -Mondtam, ilyen nincs!!!!
Nem is volt, mert ahogy kijöttünk ott várt minket.Jó érzés volt huszonév után újra találkozni vele! Taxiba ültünk és elindultunk hozzájuk!